SZOLNOK | Piroska Miklós személyében új elnököt választott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2018. június 7-i ülésén. Az új elnök Kovács Sándort váltja, aki a 3. számú választókerület országygűlési képviselője lett.
[RoyalSlider Error] Incorrect RoyalSlider ID or problem with query.
Piroska Miklós mellett Fehér Petrát választották meg alelnöknek, míg Berec Zsolt június 16-i hatállyal lemondott alelnöki posztjáról. Kovács Sándor az ülés legelején elköszönt képviselőtársaitól, alelnök társaitól, a hivatal szakembereitől, kollégáitól, egyúttal megköszönte a közös munkát. Beszédében kiemelte, hogy a rendszerváltozás után példa nélküli 12 év adatott meg számára a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésben – négy évig alelnökként, majd nyolc évig elnökként. megüresedett helyére a FIDESZ-KDNP listájáról Vida Tamás, Túrkeve jelenlegi polgármestere szerzett mandátumot, valamint Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság tagjává és tanácsnokká is választották az ülésen.
Piroska Miklóst, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnökét 15 igen és 1 tartózkodás mellett a közgyűlés elnökének jelölték, majd titkos szavazással ugyanilyen arányban választották meg. A 40 éves, közgazdász végzettségű politikus a mai elnökké választásáig, 2015. július 1-től ezidáig töltötte be az alelnöki posztot.
„Köszönöm a bizalmat. Nagy öröm számomra, hogy én lehetek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés első jászsági elnöke. Munkám során, vezetőként mindig a csapatszellemben, a csapatmunkában hittem. A kunokat konok, a jászokat makacs embernek ismerik. Azt gondolom, hogy ezek a jelzők nélkülözhetetlenek a sikeres munkához. A ciklusból hátralévő szűk másfél évben – a folytonosság híveként – az eddigi munkamódszereken nem kívánok változtatni.”
– mondta el elnökké választását követően Piroska Miklós. A megüresedett alelnöki posztra Fehér Petrát (FIDESZ-KDNP) választották meg 11 igen, 4 nem és 1 tartózkodás mellett. A 36 éves közgazdász végzettségű politikus 2014 óta tagja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésnek.