Oktatási helyzetkép Abádszalókon

ABÁDSZALÓK | Parázsó Katalint az abádszalóki Kovács Mihály Általános Iskola intézményvezetőjét kérdeztük a település iskolai életéről.

Az intézményvezető elmondása alapján, kimondottan jó kapcsolatot ápolnak a település önkormányzatával és a tankerülettel egyaránt. Mindenben, amiben tudják, segítik egymás munkáját, hogy gördülékenyen haladjanak a dolgok.

Az iskola több pályázatban is rész vett és vesz az idei tanévben. Ezek közül nagyon fontosnak tartják az infrastruktúrális fejlesztést elősegítő pályázatot, illetve amely a csatornahálózat renoválását célozza meg, valamint a gázkazánok cseréjét elősegítő pályázat meglétét.

A tornaszoba kialakítása is fontos jelentőséggel bír, amely a mindennapos testnevelés gyakorlatbeli lehetőségeit fogja majd elősegíteni.
Az igazgatónő beszámolt arról is, hogy az intézmény természettudományos eszközparkja is megújul, egy azt megcélzó pályázat segítségével.

A Klaszter alprogrammal az iskola sporttevékenységét segítik elő, illetve számos tábor szerencsés résztvevői is lehetnek, amelyek leginkább az idegen nyelvet,-elsősorban az angolt-illetőleg a környezetvédelemmel foglalkozó területeken érdekeltek. Példának okáért, az Erzsébet-tábor, amely mintegy 80 főt segít hozzásegíteni a táborozás élményéhez, valamint a „ Határtalanul ” elnevezésű pályázatuk is kiemelt jelentőséggel bírt.
Az intézményvezető arról is beszámolt televíziónknak, hogy nagyon fontosnak tartja a folyamatos szakmai megújulást, ezért olyan pályázatokban is szerepelnek, amelyek ezt segítik elő, például ilyen, a digitális kompetenciát fejlesztő sikeres pályázata az intézménynek, ahol a kollégái fognak szakmai előbbre jutásra szert tenni.

Parázsó Katalin az év vége közeledtével igencsak fontosnak tartja a diákok folyamatos tanulását, a minél jobb átlag megszerzése érdekében, a nyolcadikos végzősökét pláne, hiszen az itt végzettek többségét általában a megjelölt, első középfokú oktatási intézménybe veszik föl, ahova menni szeretne, illetve a ballagás előkészületeinek számottevőségét is hangsúlyozta, amely többnyire a szülőkkel való kapcsolattartásban is kiválóan kommunikálható le.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights