KARCAG | Spanyolországba szánt kutyaszállítmányt ellenőriztek bejelentés alapján a Nébih szakemberei. A 97 kölyökkutyát és egy kismacskát megfelelő körülmények között szállították ugyan, a szükséges állategészségügyi papírjaik azonban hiányoztak. Több állat még nem érte el a 8 hetes kort – írja az Origo.hu.
Az ellenőrök egy szlovák rendszámú autót vizsgáltak át Karcag környékén, amellyel 97 kölyökkutyát, valamint egy kölyökmacskát akartak Spanyolországba szállítani. Hiányoztak azonban az állategészségügyi dokumentumok, továbbá – a tulajdonosváltozás ellenére – az állatok microchippel sem rendelkeztek, így az ellenőrzés során, a tulajdonos költségére, valamennyi állat egyedi megjelölése és vizsgálata megtörtént. Több állat esetében egyértelműen megállapítható volt, hogy életkoruk a szállíthatóság feltételeként meghatározott 8 hetes kort sem érte el.
A szakemberek elrendelték az állatok forgalmi korlátozását, amíg azok meg nem felelnek a szállításra vonatkozó kritériumoknak, beleértve a fogadó ország által meghatározott állategészségügyi feltételeknek is.