Debrecen lesz a díszvendég a jubileumi Tiszafüredi Halasnapokon (videó)

TISZAFÜRED | 40 éves jubileumát ünnepli idén a Tiszafüredi Halasnapok, melynek díszvendége Debrecen városa lesz. A három napos fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Ujvári Imre polgármester mellett Papp László Debrecen város polgármestere, Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője és Bíró Csaba a Valcer Táncstúdió művészeti vezetője.

– Az Év Turisztikai Települése címet elnyert Tiszafüred gazdag programkínálatában a legjelentősebb július 6-8. között megrendezésre kerülő Tiszafüredi Halasnapok, amely idén 40 éves – hangsúlyozta Ujvári Imre polgármester. Hozzátette, hogy az idei díszvendéggel 2015-ben létrejött kapcsolat a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrejötte óta még szorosabbá vált.

Az ország negyedik kiemelt turisztikai régiója az itt eltöltött vendégéjszakák számát tekintve már a harmadik helyen áll mutatott rá Papp László. A hajdúsági megyeszékhely polgármestere hangsúlyozta, hogy órási potenciál van a Tisza-tavi régió turisztikai adottságaiben és Debrecen mindenben segíteni kíván a Tisza-tó fővárosának ennek kiaknázásáben. Mint mondta, összehangoltan és eredményesen kell fellépnie a településeknek mert óriási a verseny.

Bódor Edit elmondta, hogy három évvel ezelőtt Tiszafüred indított virágkocsit a Debreceni Virágkarneválon, illetve a két település értéktárainak kiállítását is kölcsönösen megtekinthették az érdeklődők. Bíró Csaba hozzátette, az ide karneváli felvonálosn a Valcer közel 50 táncosa is részt vesz, akiket Bekton Ifjúsági Fúvószenekar kísér. Rajtuk kívül még a Halasnapokon a Hajdú Táncegyüttes, idején a Flaska Banda és a Debrecen Dixieland Jazz Band.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a VisitDebrecen turisztikai divízió munkatársai is jelen lesznek a rendezvény ideje alatt, hogy a várhatóan több mint 30 ezer látogató előtt bemutassák Debrecen turistalátványosságait a legújabb VR technológia segítségével. A jubileum alkalmából emellett igazi sztárdömping lesz Tiszafüreden. Fellép többek között a Tankcsapda, akik szintén a jubileum jegyében járják az országot, mivel a zenekar alapítója és énekese, Lukács László 2018-ban 50 éves. A frontember idén kapta meg Debrecen Pro Urbe-díját is. Ezenkívül fellép még Kowalsky mega Vega, Majka @ Curtis, a Wellhello és az Edda.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights