Vezet az Olaj az elődöntőben

SZOLNOK | A Körmend fáradtan, az Olaj pihentebben, de a betegségéből még nem teljesen felépült Vojvodával kezdte az elődöntőt. Az MTE sokáig jól bírta szusszal, de a végére a fittebb Olaj nyert.

Kendrick Perry az ötödik pontját szerezte a harmadik perc végén, azzal lett 9-9 az állás, az egyenlítés után másodpercekkel Davis és Milosevics kapott páros faultot, a két gladiátor ugyanis az addig eltelt időben igen sok figyelmet fordított a másik komfortzónájának felmorzsolására. Ferencz Csaba a második ferenczcsabás trojkáját lőtte a negyed felénél, majd Ford pörgette be a gyűrűbe a labdát a célterület alól, vezetett az Olaj.

Nagy taps köszöntötte az ötödik perc végén pályára lépő Vojvoda Dávidot, aki vírusfertőzés miatt két negyeddöntő- meccset is kihagyott. Fáradt, de felszabadult és bátor Körmendet jósolt hétfő kora estére Jakab Máté, az Olaj edzői stábjának tagja. A „kisfőnök” nem is tévedett: a Kecskemét elleni ötmeccses negyeddöntő elég sok körmendi energiát égetett el, de ezen a meccsen a teher legkisebb tollpihéje sem nyomhatta a vendégek vállát. Még úgy sem, hogy Davis már az első negyedben beszedett három faultot. A jelentősen lerövidített séróval elődöntőző Luksa Andricsot Wright vadászta le a gyűrű alatt, meglehetős agresszivitással is párosult a körmendi bátorság és felszabadultság. Ford közelijével héttel ment az Olaj, Browning ziccere után pedig kilenccel. Frissebbnek, pontosabbnak tűnt az Olaj, amelynek természetesen érdekében is állt a pörgős iram fenntartása.

Két és félperces szolnoki kosárcsend a második negyedben, Dragan Alekszics időt is kért- igaz, a góltalanságot a Körmend nem büntette irgalmatlanul, hiszen négy pontot dobott ezen idő alatt. Viszont ez éppen néggyel volt több, mint a szolnoki pontok száma. A negyedik perc is lepörgött Olaj-pont nélkül, levés híján az ötödik, amikor Milosevics tekerte be a gyűrűbe a labdát. Öt pont volt a különbség ekkor. A Perryre fújt sportszerűtlen hiba (2 büntető+ labdabirtoklás) csak egy pontot hozott a körmendi konyhára.  Ferencz bekente harmadik hármasát, de beszedte harmadik személyi hibáját is- ekkor Davis és Fanning is triplás volt már faultok tekintetében, majd Hollins is azzá vált. Milosevics megszerezte tizenegyedik pontját- a szolnoki harmincháromból, ezzel hat ponttal „meglépett” az Olaj. Browning a Gundel legelőzékenyebb pincéreit is meghazudtoló módon szolgálta ki Tóth Ádámot, ekkor lépte át először a különbség a tíz pontot (39-28). A nagyszünetre a differencia tíz egység lett úgy, hogy alighanem negatív rekordot lőtt az Olaj: tizenöt triplakísérletünkből egy sem ért célba.

Csorvási 2+1-e nyitotta a harmadik negyedet, Perry viszont a tizenhatodik szolnoki triplakísérletből már gólt lőtt. Viszont Hollins és Fanning is becsengetett, így gyakorlatilag megfeleződött a tízpontos előny. Andrics demoralizáló zsákolásával azonban visszatért a „közte tíz”. Ha csak pillanatokra is, az eladott labdákból lerohant a Körmend, jött a szokásos Ferencz-trojka és 52-51 lett az állás. 60- 55-nél Perry pörkölt be megint egy hármast, mindenesetre jót tett a szolnoki idegeknek.

Hatpontos hazai előny indította a negyedik negyedet, egészen Milosevics újabb duplájáig. Bán Tibor is hintett egy triplát, megint csak három volt közte. Ferencz, Davis, Csorvási és Hollins is 4-4 faultnál járt. Milosevics pedig a tizennyolcadik pontjánál. Hat perccel a vége előtt négyre jött az MTE, majd a Vojvodára fújt technikaiból az egyenlítésért mehetett. Sikertelenül, így lett a 72-72 helyett 74-69, ugyanis Milosevics bevágott egy fontos duplát. Fanning vágta Milóhoz a labdát, hosszas videóbírózás kezdődött, majd megszületett a „semmi” ítélet. Kovács dobott ziccert egy általa szerzett labdából, hosszú idő után újra 10+-os volt a különbség.  3:22- vel a vége előtt Vojvoda is bedobta a lélekerősítő tripláját, majd hintett rá egy duplát is, 85-69. Kovács Péter hármasával 90-72 lett az utolsó percre, a végeredményt is ő állította be. 92-72.

A Falco Govens utolsó tizedmásodpercekben dobott duplájával 90-88-ra legyőzte az Alba Fehérvárt. Folytatás csütörtökön Körmenden, illetve Székesfehérváron.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights