KARCAG | A vádlott az eljárás ezen szakaszáig nem tett vallomást.
Az ún. Kun-Mediátor ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, 2 rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat D.Sné. vádlottal szemben, aki a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként az ügyfeleit tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.
A vádlott az eljárás ezen szakaszáig nem tett vallomást. A váddal kapcsolatban tett észrevételében kifogásolta a nyomozóhatóság munkáját: véleménye szerint nem az igazság kiderítése volt a céljuk, csak hogy minél hamarabb lezárják az ügyet.
Elmondta, hogy bízik abban, hogy a bírósági eljárásban kiderül az ártatlansága, mert lehet, hogy hibázott, de bűnt nem akart elkövetni. Csupán végezte a napi tevékenységét, próbált minél több és nyereségesebb tranzakciókat végrehajtani, teljesíteni a cég által vállalt kötelezettségeket.
Álláspontja szerint a vád torzított adatokon alapul.
infoKarcag