KARCAG | A magyar Országgyűlés 2014. február 4-én történelmi emléknappá nyilvánította május 6-át, a redemptio emléknapját.
Az önkormányzat és a Györffy István Nagykun Múzeum szervezésében a Jászkun Redemptio Emléknapja alkalmából május 10-én a Millenniumi Emlékmű parkjában, a Jászkun Redemptio Emlékharangjánál a Kováts Mihály Huszárbandérium lovasainak bevonulása után dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója felolvasta dr. Fazekas Sándor országgyűlési képvisel köszöntő szavait, majd felidézte a jászkun önmegváltást, amikoris 1745. május 6-án került Mária Terézia magyar királynő Bécsben aláírta a jászok és kunok kiváltságainak visszaadását engedélyező okiratot.
Ezt az eseményt nevezzük latin szóval redemptionak, azaz önmegváltásnak. A jászok, a kiskunok és a nagykunok szabadságaik visszaszerzése érdekében 580 ezer rajnai forintot gyűjtöttek össze – sorolta a szónak a több mint kétszáz éve történteket. Az ünnepi műsorban közreműködött Plősz Csilla, a KÁIAMI vezetője, Lór-Kerekes Ágnes tagintézmény vezető és az művészeti iskola énekkara Soós Pálné vezetésével. A műsor után a jelenlévők elhelyezték koszorúikat az emlékharangnál, melyet Dobos László polgármester megkongatott az évfordulóra emlékezve.
infoKarcag