JÁSZBERÉNY | Április 30-án, vasárnap este játszotta utolsó hazai mérkőzését Jászberény kosárlabda csapata az egyik kiesőjelölt alakulattal, a Sopronnal.
A JKSE számára nem volt ugyan tétje a mérkőzésnek, de minden bizonnyal nem szerettek volna a csapat tagjai vereséggel búcsúzni a 6. játékostól, azaz a hazai publikumtól. A vendégek viszont azért szerettek volna nyerni, hogy kedvezőbb pozícióból kezdjék a play out-tot a MAFC-al szemben. Mindezeket figyelembe véve az első perctől kezdve fej-fej mellett haladt a két alakulat. Egyik gárda sem tudott elhúzni több ponttal, a nagyszünet is csupán „tripladobásnyi” vendégelőnnyel, azaz 50-53-al kezdődött.
A 2. játékrészt a vendégek kezdték jobban és egy jó darabig 5-6 pontos távolságra tartották maguktól a berényi gárdát. A negyed végére ez mindössze két egységre (68-70) zsugorodott. A zárónegyed legelején aztán Nelson egy hármassal azonnal megfordította az állást, megadva társainak a nagyobb sebességre kapcsolás jelét. Mivel a közönség is nagyobb hangerőre kapcsolt, a többiek is egyre jobban átérezték, hogy most lehet ellépni a Soprontól. Az eddig kevesebb lehetőséget kapott játékosok is remekül szálltak be csereként a mérkőzésbe. Csattanóként Szigedi Bence, a mérkőzés befejezését jelző duda előtt 1-2 mp-el tripladobással biztosította be csapata győzelmét.
JP Auto-Jászberényi KSE – Sopron KC 90-83
JKSE: Nelson 21/9, Rakics 16/6, Wallace 10/6, Lucsics 14/6, Sejfic 4. Csere: Kerpel-Fronius 9/3, Czirbus 4, Cseh 2, Bazsó 7/6, Szigedi 3/3.
Megérdemelt győzelemmel fejezte be tehát a hazai mérkőzéssorozatot a jászberényi kosárlabdacsapat. Az utolsó meccsen minden pályára lépő játékos kitett magáért, hiszen ezúttal mindannyian a gyűrűbe találtak. Az majd szombaton este Debrecenben dől el, hogy melyik csapat végez a 11. és melyik a 12. helyen.
BerényCafé