SZOLNOK | Tegnap tartotta éves közgyűlését , egyben tisztújító közgyűlésèt Szolnokon a megyei polgárőr szövetség.
A határozatképes fórum előtt számolt be a két évvel ezelőtt megválasztott elnök Szabó Zoltán a JNSZ Megyei Polgárőr Szövetség elmúlt évi tevékenységéről, aki a legfontosabb eredménynek tekinti, hogy a megyei egyesületek egymást segítve dolgoznak, a támogatások pénzügyeivel elszámolnak határidőre, az országos szövetséggel és stratégiai társszervezeteikkel kiváló a kapcsolata a megyei szövetségnek. Az OPSZ útmutatásait beépítik munkájukba. A közbiztonság jó megyénkben, ennek fenntartása érdekében még több járőrözés teljesítését fogalmazta meg a célkitűzések között. Az elnök szakmai, a gazdasági vezető pénzügyi és a felügyelő és ellenőrző bizottság elnökének beszámolóját egyhangúlag fogadták el a jelenlévők.
Dr. Túrós András az OrszágosPolgárőr Szövetség elnöke nagyon jónak értékelte a megye szövetség munkáját. Egyetértett az elnök azon megállapítását miszerint növelni kell a közterületen töltött órák számát megyénkben. Kiemelte a határvédelembe részt vevő, így a tiszaföldvári, rákóczifalvi és a rákócziújfalui polgárőr egyesületek munkáját, tagjaikat elismerésben részesítette. Ebben az évben is számítanak megyénk határvédelmében való polgárőr egyesületek részvételére.
Dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszönetet mondott a megye minden polgárőrének és családjaiknak a rendőrökkel való közös szolgálati órákért. Arról tájékoztatta a megyei közgyűlést, hogy megyénk a bűnelkövetések szempontjából legbiztonságosabb megyék egyike, pedig 2015-ben még a legfetőzöttebb megyék közé tartozott. Hétszázezer közterületen töltött órát teljesítettek rendőrei polgárőrökkel együtt. A közrend és közbiztonság javulásáért belügyminiszteri elismerésben részesültek. Munkájukat jelentősen segítették polgárőreink e eredmény elérésében.
A megyei szövetség és az országos szövetség elnökei ezt követően elismeréseket, tárgyjutalmakat adtak át polgárőrök és egyesületek számára.
Az utolsó napirendi pont tartalmazta a tisztújítást. Ennek eredményeként a megyei szövetség Alapszabályának módosítását szavazták meg a jelenlévők. A vonatkozó törvények értelmében ennek megfelelően öt évre választottak tisztségviselőket, elnökségi tagokat, maguk közül elnököt és felügyelőbizottsági egyben ellenőrző bizottsági elnököt. (FEB) Bizalmat az elnökség maga közül ismét a volt elnöknek szavazott, Szabó Zoltánt választotta meg öt évre.