A gyerekek a tűzről szavaltak

KARCAG | A Déryné Kulturális Központban rendezte meg az VII. Szent Flórián vers- és prózamondó verseny döntőjét szombaton a karcagi tűzoltóság Karcag és Térsége Tűzvédelméért Alapítványa.

A karcagi általános iskolák diákjai mellett határon túlról Bácskossuthfalva, Bögöz és Nagymuzsaly is voltak versenyzők. A döntőbe jutottak a tűzzel és a tűzoltókkal kapcsolatos verseket, prózákat mondtak el a zsűri előtt, melynek elnöke Gál Natália, a beregszászi színház művésze volt tagjai pedig Barna Sándor előadóművész és Lévai Kálmán, ny. tűzoltó ezredes.

A versenyzőket és felkészítőiket Szepesi Tibor, a Déryné Kulturális Központ igazgatója köszöntötte, majd dr. Kovács László kuratóriumi elnök szavai után kezdetét vette a verseny, melyen 27 általános iskolás és középiskolás lépett a zsűri elé. Amíg a zsűri tanácskozott, addig a Déryné rummiklub tagjai tartottak bemuatatót a ygerkeknek,a kik eztitán ki is próbálhatták ezt a játékot.

A díjak átadása előtt Gál Natália egy József Attila verssel díjazta a kis szavalókat. Értékelésében pedig arra biztatta őket, továbbra is mondjanak verseket, s hogy ki melyiket, miylen hangulatút, témájút, azt egyénre szabottan döntse el – tanácsolta a művésznő.

Az alsó tagozatosok versenyét Somogyi Sára (Karcagi Nagykun Református Á.I.) nyerte, 2. lett Jónás Lili Hanna (KÁIAMI Kiskulcsosi Tagintézménye), 3. Bugán Luca (Karcagi Nagykun Református Á.I.). Az önkormányzat különdíját Somogyi Sára és Kovács Kitti (Györffy I. Katolikus Á.I.), a zsűri elnökéét Kiss Réka (KÁIAMI Kiskulcsosi Tagintézménye) kapta, az alapítvány elnökének, dr. Kovács Lászlónak a díját László Szabolcs kapta (Bögözi Á.I.)

Felső tagozatosok győztese Lak Ádám (idős Kovács Gyula Á.I., Bácskossuthfalva) lett, 2. Flink Anzselika (Nagymuzsaly), 3. Sipos Viktória Ivett (Karcagi Nagykun Református Á.I.) lett. Az önkormányzat különdíját Flink Anzselika és Birizló Csenge (Karcagi Nagykun Református Á.I.) vehette át, Pánti Ildikó képviselő ajándékát Szabó Benedek Pálmának (Bögözi Á.I.) adta, a Karcagi Ipari Park különdíját Varga Nándor ügyvezető Tóth Enikőnek (KÁIAMI Kiskulcsosi Tagintézménye) adta át. A középiskolások versenyét immár negyedik alkalommal Jakab Dániel (Nagymuzsaly) nyerte, 2. Czinege Tamás, 3. Vetró Viktor (mindkettő Karcagi Nagykun Református Gimnázium) lett. Az önkormányzat különdíját az első két helyezett kapta. A díjkiosztó végén Kárpátaljáról Jakab Erika tanárnő megköszönte azt, hogy újra itt lehettek, majd fia, egy szavalattal köszönt el a közönségtől. Lévai Kálmán ny. tűzoltó ezredes, szervező megköszönte a segítők, támogatók munkáját, felajánlását, majd dr. Kovács László alapítványi elnök zárszavával ért véget a verseny.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights