Megelőzés a buszokon + Videó

6_9

SZOLNOK | Újabb megelőzési ajánlásokat hallhatnak a szolnoki buszokon.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 2016. augusztus 16-án – bűnmegelőzés érdekében – együttműködési megállapodást írt alá.

A közös munka első pilléreként 2016. augusztus 16-án Szolnok városában közlekedő helyi járatú autóbuszokon öntapadós matricákat helyeztek, el, amelyek a zseblopás veszélyeire, azok elkerülésére hívta fel a figyelmet. A buszokon, hangosbemondón keresztül többféle felhívást tettünk közzé, amelyek a kerékpárlopás, betöréses lopás és más egyéb bűncselekmények elkerülésére figyelmeztetnek.

Az együttműködés következő lépcsőjeként bűnmegelőzési plakátokat helyeztettünk el a buszpályaudvarokon, de az utastájékoztató menetrendjein található eddig még üres helyeket is felhasználtuk arra, hogy a rendőrségi felhívásokat oda elhelyezzük. Októbertől pedig a bérletek hátoldalán, illetve a bérletekhez csatolt külön tájékoztatókon juttattuk el a rendőrség bűnmegelőzési felhívásait az utazó közösséghez.

A program továbbgondolása megtörtént az elmúlt időszakban. A bűnmegelőzési tanácsok mellett már baleset-megelőzési ajánlásokat is hallhatnak a közlekedők a buszokon. Az induló új programról sajtótájékoztató keretében számolt be 2017. december 13-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Kosztyó Gábor r. alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető, Fekete Miklós r. ezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, továbbá a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt részéről Pásztor József koordinációs és szolnoki területi igazgató és Makai Zoltán szolnoki helyi forgalmi üzemvezető.

b
Kép: police.hu

bűnmegelőzés:

  • Bezárta otthon az ajtót és ablakokat? Soha ne feledje elindulás előtt ellenőrizni ezeket!
  • Ha nem a tömegközlekedést használja és kerékpárral indul útnak, mindig megfelelő helyre és megfelelő zárral rögzítse biciklijét!
  • Ha hosszabb időre elutazik, kérje meg családtagjait, ismerőseit, esetleg szomszédjait, hogy figyeljenek otthonára a távolléte alatt!
  • Ne feledje: Otthona hatékony védelmét szolgálják a riasztóberendezések, illetve a biztonsági szolgálatok távfelügyeleti rendszere is!
  • Több napra elutazik és az élményeit rögtön megosztaná a twitteren, snapchaten, facebookon, vagy más közösségi felületen? Ne tegye! Távollétéről ne tájékoztasson idegeneket, ne jelentessen meg posztokat!
  • Ne feledkezzen meg az alsóépületek, garázsok, műhelyek megfelelő védelméről is gondoskodni!
  • Az udvaron hagyott tárgyak, szerszámok, kerékpárok felkelthetik a elkövetők figyelmét. Gondoskodjon ezek biztonságos elhelyezéséről!
  • A téli tüzelővásárlásnál csak megbízható forrásból rendeljen! Az olcsóbb néha többe kerülhet!
  • Óvakodjon a trükkös csalóktól, akik nyereménnyel, olcsó termékekkel károsíthatják meg!
  • Ön nyert…hallatszik a telefonban. Nem is játszott, mégis nyert? Nem gyanús ez? A telefonos csalók általában nyeremények reményével próbálják megtéveszteni áldozatukat. Legyen óvatos és ne higgyen nekik! A telefontársaságok nem hirdetnek nyereménysorsolásokat!

 

baleset-megelőzés:

  • Amennyiben a családoddal útra keltek, az autóban mindenki csatolja be a biztonsági övet, ha valaki elfelejti, figyelmeztesd!
  • A téli szünidő alatt, ha hó esik, ne feledd, hogy hógolyózni, szánkózni csak biztonságos helyen, az utaktól kellő távolságban lehet. A játék hevében veszélyes dolgok is történhetnek, légy óvatos!
  • A jelzőlámpával ellátott helyen csakis a szabad jelzésen menj át, a tilos jelzésen történő átkelés halálos balesethez vezethet! Ne siess annyira, hogy ne érj haza!
  • Téli időszakban viselj színes, lehetőség szerint fényvisszaverő csíkkal ellátott ruházatot! Te is légy látható!
  • Ne feledd! Ha kerékpárra ülsz, viselj láthatósági mellényt és körültekintően közlekedj! A kerékpárodon működjenek a lámpák, és tegyél fel fényvisszaverő prizmákat, hogy oldalról is észleljenek!
  • Gyalogos-átkelőhelyeken, mozgólépcsőn, buszról történő le- és felszálláskor segítsd a látás- és mozgássérült, valamint az idős emberek közlekedését!
  • Az autóbuszról leszállva nézz körül, és ha van a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely, ott menj át, mert ott biztonságos!
  • Ha kerékpárral közlekedsz, mielőtt kanyarodni kezdenél, mindig nézz hátra és ne feledkezz meg az irányjelzésről sem!
  • Életveszélyes lehet a befagyott tavon, folyókon való csúszkálás, korcsolyázás! Csakis a kijelölt helyeken, lehetőség szerint felnőtt kísérettel menjetek a jégre!
  • Ha át akarsz kelni az úttest túloldalára, azt ne tedd rohanva, akármennyire sietsz! Nézz körül, és ha tényleg semmilyen jármű nem közeledik, csak akkor kezd meg az átkelést!
  • Ugye nem akarod kórházban tölteni a karácsonyt? Tartsd be a közlekedési szabályokat és légy körültekintő! Óvatosan haladj akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekedsz!
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Két autó ütközött Kunhegyesen

Tegnap két segítségnyújtásnál, egy közlekedési balesetnél és egy szabadtéri tűznél kellett beavatkoznia a megye tűzoltóinak. Egy gondozó kért segítséget a katasztrófavédelemtől tegnap délelőtt, miután a

Tovább »

Kelta vaskés a ruhásszekrényből

Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon. Jogtalan elsajátítás miatt kell felelnie – adta hírül a police.hu. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó

Tovább »

Készül Szolnok kulturális koncepciója

Hosszú távon meghatározza a megyeszékhely kulturális életét a most formálódó koncepció. Első lépésként műhelymunkára várták az érintetteket. Szolnok város 2020-2035 időtávra szóló kulturális koncepciójának első

Tovább »

Hőségben megtelnek a Tisza-tavi strandok

Járványügyi szakemberek szerint a koronavírus terjedése szempontjából kisebb veszéllyel jár a szabad vízi fürdőzés, mintha az épített strandokon mártózunk meg. Megyénkben a Tisza-tó számos lehetőséget

Tovább »