KARCAG | A Kinizsi úti óvodában a konyha teljes körű felújítása zajlik az önkormányzat által elnyert támogatásból és önerőből. A beruházás mintegy 23,6 millió forint. Augusztus végére elkészül a felújítás.
A beruházás során egy vadonatúj konyhát vehetnek át majd a dolgozók, új burkolattal, nyílászárókkal, korszerűbb fűtésrendszerrel, elektromos hálózattal, világítással és már megérkeztek a modern konyhai berendezések és eszközök is – vázolja a munkákat Gulyás Ferencé, aki arról is szólt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek segítésére az új tanévben kiemelten figyelnek.
A SZIM, Zöldfa úti, Kinizsi úti, Kuthen úti, Takács Péter úti óvodákkal együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatal Esélyteremtő Óvoda megvalósítására. Ez a program szeptembertől indul, s az együttműködés biztosítani fogja, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára tudjanak szervezni színházlátogatásokat, játszóházakat, szakmai képzéseket, hogy az óvodapedagógusok a fejlesztéseket minél eredményesebben tudják megvalósítani.
infoKarcag