Módosul a településképi rendelet megalkotásának határideje

SZOLNOK | A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtásával kapcsolatos önkormányzati feladatokról 2017. augusztus 8-án, immár harmadik alkalommal szervezett szakmai továbbképzést a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye kormányhivatala és a két megye építész kamarája. A megyeházán tartott tájékoztatón a két megye polgármesterei, jegyzői, valamint főépítészek és építészek vettek részt. Dr. Kállai Mária kormánymegbízott megnyitója után Dr. Kása Róbert a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának főosztályvezetője köszöntötte a megjelenteket.

Mint az a megnyitóban elhangzott, Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 településéből már több, mint 50 esetében megkezdődött az arculati kézikönyv készítése, és a településképi rendeletek előkészítése is több helyen elindult; örvendetes, hogy az ehhez szükséges források is rendelkezésre állnak.

A tájékoztató első felében Gombos Márk, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztályának osztályvezetője foglalta össze a településkép védelméről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, kitérve a megalkotandó rendelet formai és tartalmi követelményeire. Egyúttal azt is megerősítette, hogy folyamatban van annak a törvénymódosító javaslatnak az előkészítése, amely lehetővé teszi majd a korábbi határidő (2017.10.01.) módosítását, így a helyhatóságoknak 2017.12.31-ig kell megalkotniuk az egyes települések arculati jellemzőit és értékeit feltüntető településképi arculati kézikönyvüket (TAK) és az arra épülő, településképi rendeletet (TKR). Az arculati kézikönyv mintája digitális formában már megtekinthető a Lechner Tudásközpont internetes oldalán (tak.lechnerkozpont.hu) vagy a kormany.hu oldalon is. A munkát segítő ingyenes, digitális alaptérképek is hamarosan elérhetővé válnak, ennek konkrét idejéről később tájékoztatják az önkormányzatokat és az építész kamarákat.

Ezt követően Gáspárné Borsó Rita Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztályának munkatársa a megalkotandó rendelet szerkezetéről és annak főbb tartalmi elemeiről beszélt. Az előadó hangsúlyozta, a Miniszterelnökség a településkép védelmi törvény végrehajtásához szakmai támogatást nyújt, többek közt a kormany.hu internetes oldalról letölthető útmutatóval, segédletekkel is. Az előadáson kiosztott szakmai anyag elérhető itt.

A tájékoztatót követő konzultáción elhangzott, hogy a szakma részéről felmerülő észrevételeket, javaslatokat, illetve a törvény végrehajtásával kapcsolatos kérdéseiket a telepulesugy@me.gov.hu e-mail címen a Miniszterelnökség munkatársai megválaszolják.

kormanyhivatal.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights