Kisült Szolnokon a Kárpát-medence kenyere

SZOLNOK | A Szent István-napi ünnep része egy ideje Szolnokon, hogy hatalmas kenyeret sütnek. Az idei éppen háromszáz kilós, ami az eddigi legnagyobb. Államalapító királyunk előtt a tisztelgés nem csak Magyarország ünnepe, hanem a Kárpát-medencében az elszakított területen, de a világban szétszóródott minden magyar ünnepe is. Ehhez a mindennapi kenyér megszegése is hozzátartozik már jó ideje, amit természetesen az új búzából őrölt lisztből sütnek.

A hatalmas szolnoki kenyérhez a Kárpát-medence minden magyarlakta vidékéről érkezett hozzávaló a liszttől són át a kovászig, így azután az anyaország és a határon túlra rekedt magyarok együvé tartozását is megtestesíti.

Az idei ünneplés délelőttjét az eső “igyekezett” elmosni, de  nem járt sikerrel, hiszen bár kevesebben voltak az elgondoltnál a színház előtti téren vagy a művésztelepen, azért sokan voltak kíváncsiak főleg a hatalmas kenyér kivételére.

Legalább ötszáz fokon sült sok órán át a háromszáz kilós kenyér, ezért feketedett meg a legkülső réteg. (Kép: iSzolnok)

Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester vezényletével hiba nélkül húzták ki a kemencéből a hatalmas kenyeret, amit azután “dobolófákkal”, késsel, vakarókkal szabadítottak meg az égett héjtól.

A sötét kéreg alól lassan előbarnállik a pityókával készült hagyományos új kenyér. (Kép: iSzolnok.hu)

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights