TISZAFÜRED | Kiss Erik a City-Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu Sportegyesület parakajakosa 4 éve kezdett el kajakozni. A mindössze 16 éves sportoló idén eredményesen szerepelt Szegeden Világkupán, Európa-bajnokságon és második lett a Világbajnokság válogatóján, mellyel indulási jogot nyert az augusztusi Világbajnokságra.
– Tiszafüreden a Kossuth Lajos Gimnáziumba járok, itt élek Tiszafüreden. 4 évvel ezelőtt kezdtem el kajakozni. Korábban több sportot is kipróbáltam, de ez volt az, ami igazán megtetszett – mondta az ifjú sportoló. Szeretné, ha 4 éves öccse idővel ebben a sportágban kipróbálná magát.
„Első versenyem 2015 nyarán volt, akkor még nem a para versenyszakágban versenyeztem.”
Parakajakban csak egyesben versenyeznek az evezősök. Edzőjétől, Szabó Attilától megtudtuk, hogy edzéseken természetesen csapatban is folynak edzésmunkák, nem csak az egyes kajakban. Edzőjétől továbbá megtudtuk, hogy a felnőttek között indult a Világkupán és az Európa-bajnokságon, mint a legfiatalabb induló.
– Tavaly még nem sikerült kijutnom világversenyekre. Az idei évem eddig a legsikeresebb. Bulgáriában, Plovdivban volt az Európa-bajnokság. Sajnos a döntőbe nem sikerült bejutnom, de rengeteg tapasztalatot szereztem – mesél az EB-szerepléséről. Külön érdekesség, hogy a mezőnyben ő volt a legfiatalabb induló.
„Augusztus 24-én Csehországban lesz a Világbajnokság, arra készülök. Szinte minden nap vannak edzések délelőtt és délután”
Edzőjétől megtudtuk, hogy az Európa-bajnokság előtt egy héttel volt a világbajnoki válogató, így a formaidőzítés érdekében az Európa-bajnokságra való rápihenés volt a cél. Így csak minimális különbséggel maradt le az első helyről a VB válogatón.
– A VB-n célom legalább a B-döntőbe kerülni – felelte arra a kérdésre, hogy mit vár el magától a versenyen. Edzőjétől, Szabó Attilától megtudtuk, hogy a realitás a C-döntő.
– Parakajakban csak 200 méteres táv van, így edzéseken főleg rövid távokat teszünk meg. Vagy éppen a technikára koncentrálunk.
Az edzések mellett természetesen iskolába is jár. A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium tanulója. A sportsikerek és a sok edzés mellett jut ideje a tanulásra, jó tanuló. Kedvenc tantárgya a történelem. Szabadidejét legszívesebben a barátaival tölti.
– Célom kijutni a 2020-as Olimpiára. Az olimpiai válogató évében fogok érettségizni, így az a tervem, hogy itthon maradok és levelező tagozaton folytatom a felsőoktatásban – hozzátette, hogy a folyamatos edzések érdekében dönt így, hogy a tanulmányait levelező tagozaton folytatja.
„Egyre jobban halad, hogy élsportolóvá váljon”
– mondta el edzője. Hozzátette: versenyzője egyre jobban figyel a táplálkozására és arra, hogy időben lefeküdjön aludni.
„Arra törekszek, hogy napról napra jobb legyek. Úgy jó sportolni, hogy szeretem azt, amit csinálok és van egy célom, amit el szeretnék érni”