II. Tisza-tavi vágta

TISZAFÜRED | Július 29-én, idén második alkalommal kerül megrendezésre a Tisza-tavi vágta. Határon innen és határon túlról is érkeznek versenyzők a futamra. 

Az idén 10 éves Nemzeti Vágta népszerűségét jól mutatja, hogy több településről érkezett nevezés az Elővágta futamaira. Érkezik lovas például Mezőgyán,Táborfalva, Csetény, Tiszafüred-Örvény, Hatvan, Füzesgyarmat, Geszt, Kereki településekről és két szlovák helység Somorja és Zsigárd is képviselteti magát.

Gyöngy Tamás Tiszafüred-Örvény versenyzője.

Gyöngy Tamás, Tiszafüred lovasa tavaly zöldkártyával jutott tovább a Nemzeti Vágtára, ahol a legjobb 72 versenyző közül végül a 24. helyet érte el 81.32 pontszámmal. Tamás elmondta, hogy Budapesten futamában a 3. lett, egy lóhosszal lemaradva a továbbjutást jelentő 2. helyről. Toffifee nevű, nagyon jó képességű lova viszont még akkor rutintalannak, első indulónak számított, és a versenyló felkészüléséből egy sérülés miatt kimaradt a zárómunka. Idén viszont jól haladnak a tréningek, Toffifee kitűnő állapotban van, ezért Gyöngy Tamás nagyon bizakodó a jó eredményt illetően. Többen abban reménykednek, hogy Kaszanits Maja Gréta és Gyöngy Tamás tiszafüredi versenyzők nemcsak a hazai pályán, hanem majd a Hősök terén is bebizonyítják, hogy lóra termett a magyar!

A szervezők kérnek mindenkit, hogy a verseny ideje alatt a megnövekedett forgalom miatt, csak a kijelölt parkolóhelyeken parkoljanak és versenypálya környékén csak a kijelölt területen tartózkodjanak. A pálya mögötti gátszakasz a futamok előtt és közben lezárásra kerül.

A szombati nap folyamán meleg, nyárias időjárás várható. A nappali hőmérséklet elérheti a 30 celsius fokot is. Javasoljuk, hogy tartsanak maguknál megfelelő mennyiségű folyadékot.

 

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights