JÁSZBERÉNY | Az idei Zagyvaparty Fesztivál széles színes zenei palettát kínált a koncertkedvelő közönségnek.
Csütörtök este a jazz jegyében rendkívüli népszerűségnek örvendő ének-gitár duó, kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehettek fültanúi a kávéházi asztaloknál helyet foglaló társaságok. Péntek a blues napja, Ferenczi György és zenekara a Rackajam, rendkívül energikus produkciója bearanyozta a velük töltött tartalmas estét, sőt a fesztivált is.
Szombaton, a fordulónap késő délutánján Cseh Tamás programos előadó koncertje tűnt érdekesnek, mivel az utóbbi időben elég jó bandák bukkantak fel általuk. Diggieman (kinek Deego) és alkotótársai munkásságukkal kilógnak a nagyrészt külsőségeken alapuló magyar utcai hiphop-szcénából, nem egyedüliként természetesen. Vasárnap, a Torony Pódium volt a hely, ahol mindenidős-korunk kultikus hang- és üzenetbrigádja, a Müller Péter Sziami And Friends építette fel, és erősítette meg bennünk azt amit popzenei etalonnak nevezünk, a magyar könnyűzenei underground legjavát.
Az Ínyencnap és fesztivál zárásaként egy ínyencség, egy nem fakuló színfolt lépett színpadra: a 38 éves Karthago, a magyar rockzene nagyágyúja adott koncertet.