BEREKFÜRDŐ | 2017-ben az év Tisza-tavi polgármesterének választották Molnár Jánost, Berekfürdő község polgármesterét. Önállóságának 25. évfordulóját ünneplő település vezetőjével beszélgettünk.

– Forradalmi időben, 1956-ban születtem Budapesten – kezdte Molnár János. Két éves koromban költöztünk családommal Putnokra. Édesapám református lelkész volt, ebben a munkában ritkán maradnak egy településen a lelkészek és családjuk. Édesanyám is teológiát végzett, de később a putnoki tüdőgondozói intézetben dolgozott, mely akkoriban a háziorvosi szolgálat helyéül is szolgált.

– Gyerekként nagyon szerettem ott élni. Nagyon nagy parókia udvarunk volt, a barátokkal ott játszottunk vagy a Sajó-parton. Ez egy nagyon szép, jó időszak volt – mondta. Középiskolai éveit a debreceni Református Kollégium Gimnáziumában töltötte.

– A középiskola egy nehezebb időszak volt számomra. Novemberben, karácsonykor, húsvétra és nyári szünetre engedtek csak haza minket. Egyéb esetben csak nagyon indokolt esetben lehetett hazamenni. Kimenő szombat délelőtt vagy vasárnap volt. Ha az ember valami olyat csinált, amit nem volt szabad, akkor kimenő megvonás volt. A Kollégiumnak volt egy nagyon jó énekkara, a Kántus, annak volt hetente kétszer próbája, ez adott egy kicsivel több szabadságot. Nagyon jókat énekeltünk és sokszor volt kántuskiszállás. Ezek nagyon jók voltak – mesélte a középiskolai évekről Molnár János.

– Gimnázium után Miskolcra jelentkeztem gépészmérnöki karra. Elsőre nem vettek fel, ekkoriban hátrányból indultak azok, akik egyházi iskolákban végeztek. Az ilyen felvételizőket legalább egyszer elutasították, helyhiányra hivatkozva. Egy évig Putnokon újságkihordóként dolgoztam, majd ismét felvételiztem Miskolcra. Helyhiány miatt ismét elutasítottak, de fellebbeztem, amit elfogadtak. Ezután Kalocsán töltöttem 11 hónapot katonaként. Kalocsáról igen nehéz volt hazajárni Putnokra, így ritkán jutottam haza.

Mint mondta, ez az időszak már nem viselte meg annyira, hiszen a középiskolai években is ritkán mehettek haza. A katonaság után Miskolcon járt egyetemre két évet, ám diplomát nem szerzett az egyetemen. Tanulmányait Debrecenben az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán építőgépész üzemmérnöki szakon folytatta, itt diplomázott.

Feleségével főiskolai évei alatt ismerkedett meg. Mikor elvégezte a főiskolát, jövendőbelijének, Csoma Juditnak még volt egy éve az egyetemen, teológia szakon. Judit egy évet ösztöndíjasként az NSZK-ban töltött (Német Szövetségi Köztársaság – a szerk.). 1970-es 80-as években még igen szigorú feltételekkel lehetett a szocialista országokon kívülre utazni. Jánosnak nem adták meg az engedélyt, hogy kiutazzon feleségéhez.

– Piros útlevéllel Kelet-Berlinbe tudtam utazni, itt találkozhattunk egy alkalommal. Amikor az ösztöndíja véget ért, akkor a szüleimtől kölcsön kapott Trabanttal mentem érte, és egy hónapig utaztunk Nyugat-Európában 1984-ben. Felejthetetlen élmény volt, sokkal másabb világ, másabb gondolkodású emberekkel. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy mi fog történni ’89 tájékán Magyarországon.

Ezután Debrecenben a Konzervgyárban helyezkedett el, mint középvezető. 1989-90-ben látta, hogy bizonyos dolgok azért történnek, hogy az egyébként jól működő gyár részlegeit olcsón meg lehessen majd vásárolni valakiknek. Ezzel az ott dolgozók közül jó néhányan nem értettek egyet. Molnár János sem, akinek az akkori viszonyok között jó helye, jó fizetése volt. De mégis felmondott és nem kapott végkielégítést sem. Felesége is támogatta ezt a lépését. Nem kis döntés volt, nyár közepén ott állt munka nélkül, és akkor született meg a harmadik lányuk.

– Ezután egy évig sok mindennel foglalkoztam. Például a Samsung áruinak értékesítésével, mint afféle utazóügynök, de taxiztam és lakatos munkákat is végeztem. Ezután jött a lehetőség Berekfürdőn. Ott volt egy lelkész házaspár, akik elköltöztek és helyettük kellett egy olyan házaspár, akik közül egyik lenne a helyi református gyülekezet lelkésze, a másik ellátná a Megbékélés Háza vezetői feladatait. Ennek a felkérésnek eleget téve költöztünk Berekfürdőre 1991 nyarán.

A Megbékélés Háza Konferencia Központként szolgál református gyülekezetek számára, főleg a Tiszán-túli régió gyülekezeteinek. Molnár János idekerülésekor szembesült az épület alkalmatlanságával, viszont azt érzékelte, hogy a mozgásukban korlátozott emberek nagyon ragaszkodnak még így is Berekfürdőhöz. Szakmájából adódó tapasztalatát felhasználva és egy svájci református segélyszervezet hathatós segítségével levezényelte azokat a nagyszabású beruházásokat, amik az akkori viszonyok szerint akadálymentessé tették a házat, illetve további bővítéseket, fejlesztéseket végeztek el feleségével és munkatársaikkal együtt.

– 1994-ben lettem önkormányzati képviselő, majd több cikluson keresztül újraválasztottak. A 2002 – 2006 közötti ciklusban voltam alpolgármester. Az ezt követő időszakban néhány képviselőtársammal sok mindenben nem értettünk egyet az akkori polgármester tevékenységével, ezért hárman lemondtunk mandátumunkról. Nem sokkal ezt követően a testület feloszlatta magát, a polgármester lemondott. A 2010-es választásokon nem indultam, majd a 2014-es választásokon indultam, mint polgármester.

Mikor a településre költöztek családjával, akkor volt a népszavazás a település függetlenedéséről Karcagtól. Mint mondta, akkoriban még nem foglalkoztatta ez a kérdés. Véleménye szerint, nem csak Berekfürdő fejlődése, de az egész régió fejlődése is lényeges. Tagja a Tisza-tavi Fejlesztési Egyesületnek is. Úgy vallja, hogy külön-külön elérni ugyanazt a célt nehezebb, mint közös erővel.

– Véleményem szerint Berekfürdő vendégéjszakáinak számát nagyban tudja befolyásolni a Tisza-tó. Hiszen az idelátogató vendég keresi a programot. Nagyon jó gyógyfürdőnk és strandunk van, de ez ma már nem elég. Azt vallom, ha ide jön a vendég és itt akar töltetni néhány napot, vagy hetet, akkor a 3-4. napon már el akar menni kirándulni. Ezért van szükség arra, hogy tudjunk ezeknek a vendégeknek programot ajánlani. Menjen el kirándulni, csónakázni, kalandparkozni, de a vendégéjszakát itt töltse, itt menjen a fürdőbe.

Polgármesterként 25 év távlatából úgy érzi, hogy a településen a legfontosabb a közösség megtartása, jól működő közösségek, civil szervezetek működtetése. Sokáig a helyi néptánccsoport tagja volt, a táncosokat a mai napig támogatja. Településvezetőként rengeteg feladattal, problémával találkozik, melyekre minden esetben igyekszik megfontoltan megoldást találni.

– Ami ebben segít és nagyon sok erőt ad az a keresztyén hitem – mondta.