25 éve önálló település

BEREKFÜRDŐ | 2017. július 1-én ünnepelte önállóságának 25. évfordulóját Berekfürdő. Szombaton egész napos programmal várták az érdeklődőket.

Reggel 9:00 órakor kezdődő program-sorozatot a Keil Ernő fúvószenekar indította. A Berek téren bemutatkoztak a település civil szervezetei. A hivatalos megnyitóra 11:00 órakor került sor.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elismerését fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt 25 évben sokat tettek a településért. Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének első emléke 45 évvel korábbra nyúlik vissza, egy családi nyaralásuk alkalmára. Az Alföld egyik ékszerdobozának nevezte a vizéről is híres települést.

Fotó: Facebook

Molnár János a település polgármester kiemelte, hogy a település jelenleg a turizmusból él, de pályázatok útján feldolgozó üzemet is terveznek építeni. A polgármester köszöntötte testvér településük, Zator küldötteit.

Fotó: Facebook

A nap folyamán több helyi csoport is fellépett, mint például a Berekfürdői Hagyományőrző Néptánccsoport vagy a Dalma Dance Club berekfürdői tagozata. Az estét a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdőben a Margaret Island koncertje zárta.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights