Még az idén megkezdődhet a citromsavgyár építése Szolnokon

SZOLNOK | Már az idei esztendőben elkezdik a szolnoki citromsavgyár építését – jelentette be a megyeszékhelyen Li Rongjie, a beruházó BBCA China Group elnöke.

A bejelentés a cég központjának otthont adó Anhui tartomány első titkárának, Li Jinbinnek a látogatására szervezett ünnepségen hangzott el. Hazánk első zöldmezős kínai beruházásának megkezdése mellett a tartományi delegációvezető és Jász-Nagykun-Szolnok megye képviseletében Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke testvérmegyei megállapodást írt alá.

A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Ezt mi már korábban megtettük, így szilárd alapokra építkezünk a két térség kapcsolatában

– mondta Kovács Sándor. A 70 milliós Anhui tartomány Közép-Kína meghatározó területe – mondta Li Jinbin tartományi főtitkár, aki hangsúlyozta a gazdasági együttműködés stratégiai fontosságát. Az együttműködés a két fél között több területen is elképzelhető, ezek közül is kiemelkedik a turizmus és mezőgazdasági gépgyártás. Az együttműködés a két fél között több területen is elképzelhető, ezek közül is kiemelkedik a turizmus és mezőgazdasági gépgyártás.

jnszm.hu

 

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights