Hiába rejtette el + Videó

JÁSZAPÁTI | Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök Jászapáti külterületén egy gépkocsi ellenőrzésekor.

A Jászberényi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást O. Ferencné jászapáti lakos ellen.

A jászberényi rendőrök, a „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársaival közösen 2017. június 13-án 19 óra 20 perckor megállítottak és ellenőriztek egy személygépkocsit Jászapáti külterületén. A jármű egyik utasa – amikor meglátta a rendőröket – a kezében lévő csomagot megpróbálta a gépkocsi kesztyűtartójában elrejteni. A nyomozók ellenőrizték a gyanús pakkot, amelyben kábítószergyanús, fehér port találtak.  Az 52 éves nőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsított ruházatának átvizsgálásakor újabb kábítószergyanús csomag került elő, amelyet a rendőrök lefoglaltak. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a csomagok új pszichoaktív anyagokat tartalmaznak.

A nyomozók őrizetbe vették a nőt és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

police.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights