SZOLNOK | Már tizenkettedszer várják a közönséget az év legnagyobb “durranásán”, a mára már országosan és határon túl is ismert kulturális kavalkádra Szolnokon.
A szervező Kovács Ákos arról beszélt az újságíróknak csütörtökön, hogy nem rock-találkozót, koncert eseményt, hanem sokszínű zenei, kulturális és kulináris kínálatot tesznek az érkezők elé, hogy kedvükre válogathassanak. Mint mondta: nem csak a sztárok érkeznek az öt nap alatt a megyeszékhelyre, sokkal inkább a hazai tehetségeknek adnak színpadot, miközben persze lesznek az ínyenceknek is izgalmas ászok. A négy színpadon félszáznál több, élő zenei koncert szolgálja a zenei étvágy csillapítását.
A jövő kedden (június 13-án) kezdődő kulturális kavalkád utolsó két napján a Damjanich Múzeum színházzá alakult belső udvarában két előadás várja majd pénteken és szombaton este fél kilenctől az érdeklődőket. Pénteken a Terminal Workhouse társulat “vígnépszínművelet” műfajú előadása, míg szombaton este Nőkből is megárt címmel egy Manna produkcióban láthatjuk Tordai Terit és Horváth Lilit.
A borházak utcája a fesztivál főutcáján, árnyas fák alatt negyven kiállítót jelent, kiváló nedűkkel. A hajókirándulások, a biciklitúrák is hozzátartoznak a mostani fesztiválhoz, amelynek minden rendezvénye ingyenes. Hétköznapokon éjfélig, a hétvégén – pénteken és szombaton – éjjel egy óráig szólhat a zene. Az idén az öt nap alatt negyvenezernél is több látogatót várnak