SZOLNOK | Most még a feje tetején áll minden, vagyis inkább csak a tábla, amely azt az új, fiatalos Tisza parti vendéglátó-szórakozó helyet jelöli majd, amit a városi diáktanács és a megyeszékhely városfejlesztő cége közösen ötlött ki.
A gyaloghíd lábánál – legyünk egy kicsit elnézőek – vasárnap reggelre nagy rendetlenség tudott támadni és azt nem a Békés kor idősek otthonának lakói duhajkodták össze…Náluk lényegesen ifjabbak hagytak nyomot a parton üvegdarabok, műanyag flakonok, poharak, papírzsebkendők, egyebek formájában.
Javában épül most a Dokk terasz a folyó partján, ott, ahol a fiatalok gyakran összegyűlnek, jól érzik magukat, de a körülmények sok mindenben nem felelnek meg a kulturált szórakozásnak. Hamarosan nem így lesz. Ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére és szervezd belülről – gyakori szóhasználat, ami itt is igaz. Nem betiltották a srácok-lányok kiválasztott találkahelyét, hanem építenek oda egy büfét, meg raklapokból teraszt, ülőbútorral, amit az ÉPFA-Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola tanulói készítenek, még sokféle színnel meg is festik azokat.
Villanyt, vizet, egyebet a városfejlesztő részvénytársaság biztosít, az üzemeltetés is a városi tulajdonú cég feladata, ami azt is jelenti, hogy a büfé “gazdái” a környék tisztaságáról, rendjéről, őrzéséről is gondoskodnak. A hétvégén már várja a kuncsaftokat a Dokk.
iSzolnok.hu