Négy Nívó-díjas szolnoki óvodapedagógus

SZOLNOK | Három éve született meg az ötlet, hogy a külső elismeréseken túl a szolnoki óvodákban dolgozók belső szakmai minősítést is szerezhessenek. Kidolgozták a minősítő rendszert és immár harmadszor gyűltek össze azóta, hogy ezt a díjat az arra érdemesülteknek átadják.

Szalay Ferenc polgármester is köszöntötte mindazokat, akik ma az óvodákban a gyermekek nevelésében részt vesznek. Érzelmi biztonságot adnak a kicsiknek és szeretettel vezetik őket a tudás alapismereteinek elsajátításában. Munkájuk jól érződik az általános – és középiskolákban is, hiszen az odakerülők jól teljesítenek. A biztos alapok eredménye, hogy a középiskolákban végzők nyolcvan százaléka továbbtanul és megállja helyét a felsőoktatásban is.

Az idén négyen teljesítették a díjhoz szükséges feltételeket és adtak számot kollégáik előtt arról, miként is oldanak meg egy-egy oktatási-nevelési feladatot. Az érzelmi biztonság, a szocializáció területén végzett munkáért hárman – Zrupkó Katalin, Molnár Sándorné és Kovács Annamária -, a rajzolás, festés, mintázás területén pedig Feketéné Oláh Tímea lett Nívó-díjasa a Szolnoki Óvodák Intézményének.

iSzolnok.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights