KARCAG | A Karcagi Járási Ügyészség bíróság elé állított egy nőt rablás bűntette miatt. A 33 éves asszony és „áldozata” március 24-én megállapodott, a férfi lakásán szexuális kapcsolatot létesítenek – tájékoztatott Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség szóvivője.
Mielőtt az aktusra sor került volna, italoztak és közben a nő nyugtatót csempészett a férfi italába, aki bódult állapotba került. A nő ekkor a sértett ruházatát átkutatta és a zsebéből kivett ötezer forintot. Összepakolta a házban talált élelmiszereket, telefont, ruhaneműt, és távozott. A rendőrség a telefont és a ruhaneműt lefoglalta, így a 22 ezer forintnyi kárból 14,5 ezer forint megtérült. A Karcagi Járásbíróság a nőt 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, ám az ügyész fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés tartamának felemelése és a próbaidő mellőzése érdekében. A bíróság a törvényi minimumot szabta ki, azt is felfüggesztve, holott ez a fajta cselekmény is rablásnak minősül, mely alapesetben 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető