JNSZ MEGYE | A szavazatok alapján a középdöntőbe jutott tíz megyei Prima díjas jelölt személyére is fény derült a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének csütörtöki rendezvényén, melynek ezúttal is a szolnoki a Hozam Klub adott otthont – írta az Új Néplap.
A kategóriánként három-három – összesen harminc – jelölt valamelyikére a lapunkban közzétett szelvényeken keresztül voksolhattak a megyénkbeliek. Több mint 22 ezer szavazat érkezett be, árulta el dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke, hozzátéve, hogy két illető kivételével meggyőző fölénnyel jutottak tovább a kategóriák győztesei, bár adódott meglepetés is.
Magyar irodalom kategóriában Józsa László, magyar színház és filmművészet kategóriában Gombos Judit, oktatás és köznevelés kategóriában a Tiszapüspöki Általános Iskola, magyar képzőművészet kategóriában Verebes György, magyar tudomány kategóriában Csányi Marietta, magyar építészet és építőművészet kategóriában Pálinkás István, magyar sajtó kategóriában Pogány Attila, magyar népművészet kategóriában Mihály Gábor, magyar zeneművészet kategóriában Bakondi András, magyar sport kategóriában pedig Fehér János kapta meg az esélyt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima Díj elnyerésére.
A jelenlévők megyénk gazdasági helyzetéről is képet kaphattak. Kozák Ákos, a Gfk Hungária Piackutató Intézet igazgatója statisztikai adatokkal alátámasztva ismertette Jász-Nagykun-Szolnok megye helyzetét az országos szinthez viszonyítva és régiókra lebontva, fogyasztás és vásárlóerő tekintetében.
Nem meglepő tény, hogy e tekintetben valamivel több mint egytizeddel az országos átlag alatt vagyunk. Elég nagy különbségek mutatkoznak a járások között, kifejtette ezek összefüggését a helyi munkaerőpiaci helyzettel – lényegében a vásárlóerővel. Pozitívumként emelte ki viszont, hogy feldolgozóipar, gépipar és járműipar szempontjából jól állunk, az országos átlaghoz közelítünk, e téren jelentős beruházások történtek. Az ipari termelésünk kétharmada pedig exportra történik.