Végig jobb volt az Olaj Sopronban

Sopron KC – Szolnoki Olaj KK 74-95 (19-22, 22-27, 20-18, 13-28)

Sokan féltették a Szolnoki Olaj KK-t a soproni bajnokitól. A kupadöntő okozta fáradtság, az egypontos vereség okozta csalódás, illetve a kupahétvégét kihagyó, pihent Sopron egyébként is nehéz ellenfél lenne, hát még így. Nos, Kmézics Zorán csapata komolyan gondolta, hogy a rossz bajnoki kezdés után ott akar lenni a végelszámolásnál. Ennek megfelelően jól kezdtek Barniesék, s némileg meglepve az elsősorban Andric semlegesítésére készülő hazaiakat, egy másik center, Tóth Ádám pontjaival rendre ők vezettek. A soproniak Mills és Johnson pontjaival rendre kiegyenlítettek. Az első tíz percet aztán Wittmann Krisztián triplája zárta, így a bajnoki címvédő vonulhatott előnnyel az első szünetre (19-22).

A második negyedet egyértelműen a Sopron kezdte jobban, s gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést.  Aztán az Olaj a remek napon kifogó Barnies vezérletével előbb utolérték, majd ismét megelőzték Millséket. Úgy tűnt, mintha inkább a pihentebb hazaiak fáradnának el a félidő végére, s a felpörgő Olaj éppen a nagyszünetre alakította ki az addig legnagyobb különbséget (41-49).

A fordulás után igyekezett rákapcsolni a Sopron, Millsék mellé felzárkózott a pontgyártásban Default és Myles is, ám ezzel csak kiegyenlítetté tudták tenni a játékot. Elsősorban azért sem sikerült nekik, mert az Olajnál remekül játszott továbbra is Barnies, sőt, Eilingsfeld János is a szezon eddigi talán legjobbját nyújtotta, így a negyedik negyedben gyakorlatilag állva hagyták a fáradó házigazdát, s remek játékkal sima győzelmet arattak egy rendkívül fontos bajnokin.