Tiszafüred az Utazás Kiállításon

Elkészült az idei programfüzet, amely tartalmazza a Tisza-tó fővárosának rendezvényeit

nyilatkozta Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere portálunknak. A városvezető kiemelte, hogy eddig nem volt a városnak ilyen kiadványa, idén viszont már második alkalommal készítették el az éves rendezvénynaptárt.

A helyi lakosok és a Tiszafüredre érkező turisták a frekventált helyeken, a Tourinform irodákban találhatják meg az ingyenes kiadványt.

„Azt nagyon fontos kiemelni, hogy igyekeztünk minél több, turisztikai szempontból releváns rendezvényt betervezni a nagy múltú Halasnapok mellett. Tavaly már több, országos jelentőségű esemény is megvalósult a településen, például a Tisza-tavi Vágta, a Természet Operaháza, és a Decathlon Tavi Napok”

hangsúlyozta ki Ujvári Imre.

Az idei évben azt tűzte ki célul a városvezetés, hogy ne csak a nyári szezonban érkezzenek turisták a városba. Ennek érdekében egy újabb országos rendezvényt fognak megvalósítani: novemberben kerül megrendezésre az Országos Böllérfesztivál.

Az elkészült programfüzet jól mutatja, hogy tavasztól egészen késő őszig érdemes Tiszafüredre, és a Tisza-tóhoz ellátogatni, hiszen színvonalas, új rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights