Pelikán Bevásárlóközpont megerősítés

Megerősítik a Pelikán Bevásárlóközpont szerkezetét. A munkálatok három hete kezdődtek. A munka befejeztével az épület jobban ellenáll majd a természeti jelenségeknek.

A vasbeton alaptestek már elkészültek, ezekre kerülnek az új tartóoszlopok. A munkálatok három hete kezdődtek a buszpályaudvar alagsorában. Az elmúlt években a harmadik emeleti parkoló burkolata elhasználódott, ezért egy teljesen új burkolat kialakítására lesz szükség -mondta a központ műszaki és üzemeltetési igazgatója.

“Ez rengeteg többlet súlyt jelent, és e miatt, statikus bevonásával egyeztetve, meg kell erősíteni az oszlopokat.” -mondta SZABÓ LÁSZLÓ a Pelikán Bevásárlóközpont műszaki és üzemeltetési igazgatója.

Az alagsor új tartóoszlopait a földszinten és az emeleteken is folytatni kell. Mindez azt jelenti, hogy a következő hetekben az épület hátsó részében található üzletek is minimális átépítésen esnek át. Jelentősebb változás a buszbeállók elrendezésében várható.

“A Volánnál újra kell tervezni a peron részt, a buszok beállását, majd hétfőn lesz erről egy megbeszélés, és akkor látjuk, hogy az új tervek fényében a busztok hogyan tudnak közlekedni.” -mondta a műszaki igazgató.

Az átépítés idején a távolsági buszközlekedésben -a fel és leszállás helyszíneiben- is változás lesz, de ennek részleteiről még egyeztetnek a szakemberek. A beruházás a tervek szerint tavasz végére, de legkésőbb a nyár elején befejeződik.

(iSzolnok)

 

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights