Nem kérdés, hogy jó dolog a SzolnokApp!

Azért jó, mert jó – idézhetné az egyszeri újságíró az Üvegtigris egyik lényeges megállapítását az értékről. De nagyjából ez igaz a SzolnokApp elnevezésű alkalmazásról és ezt megerősíti Fejér Andor, Szolnok alpolgármestere is.

– Az a fontos, hogy ez a mobil szolgáltatás GPS alapú vagyis igénybe veszi a műholdas helymeghatározást. Amikor valaki ingyenesen, hangsúlyozom ingyenesen letölti és használja és mondjuk egy gyógyszertárt keres Szolnokon, akkor nem csupán azt mutatja meg, hogy mi a gyógyszertár neve és mi a címe, hanem azt is, hogy milyen távolságra van attól a keresett helytől a használó. Látja, hogy ő maga hol van, vagyis persze a készüléke hol van, de azt is, hogy hány méterre van a helytől és mennyi idő szükséges ahhoz, hogy odajusson. No és természetesen azt is megmutatja, merre kell menni, ehhez kellett a műholdas helymeghatározó – mondja és mutatja saját okostelefonján. – Ez az adatszolgáltatás igaz a kulturális programokra, helyszínekre, intézményekre, de a vendéglőkre, kávézókra is. Mindenütt olvasható a nyitvatartási idő is, no meg az, hogy éppen nyitva van-e.

Ezt persze karban kell tartani, folyamatosan figyelni, igazítani, ha a megszokottól valamiért eltér a nyitvatartás, netán éppen leltár vagy fölújítás miatt zárva. Ezen a felületen a hivatalok is elérhetők: a kormányablak, a városháza, a járási hivatal és így tovább. De van egy fontos szolgáltatás is, városőr néven fut az alkalmazásban. Az okostelefonok megfelelő minőségű fotókat is képesek készíteni, így ha valaki valamiféle rendellenességet talál, legyen az rongálás, nem működő közvilágítás vagy bármi, ami szemet szúr, készülhet is a fotó. Ez a fotó elküldhető a városháza megfelelő osztályára, ahol nem csupán “fogják” az üzenetet, hanem válaszolnak rá, közlik a megoldást is.

-Úgy tűnik, hogy van keletje az új szolgáltatásnak, egyre többen veszik igénybe és ez vonatkozik vendégeinkre is. Könnyen érthető, hogy ha valaki megérkezik a városunkba, számára minden ismeretlen, ám ha letölti az ingyenes alkalmazást, máris találhat magának szállodát, éttermet, esti programot, moziműsort és így tovább. Persze figyelnünk kell arra, hogy naprakészek legyünk, ehhez el kell jusson munkatársunkhoz a szükséges információ, de egyre gördülékenyebb, pontosabb a SzolnokApp – mondta Fejér Andor alpolgármester.

További információk, letöltés a SZOLNOK.HU oldalon. Kattintson ide!