Ápolókat köszöntöttek Karcagon

Vannak emberek, akik megszállottan mások megmentésére teszik fel az idejüket, energiájukat és néha méltóságukat is.

A több mint húszéves múlttal rendelkező Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére 2014-ben Magyarország Országgyűlése – az ápolói munka megbecsülése érdekében Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, február 19-ét a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Az idei évben ünnepeljük Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulóját is. A Kátai Gábor Kórházban február 27-én tartották a Magyar Ápolók Napját. A Kátai Medi-Sang műsora után Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte az egészségügyben dolgozókat.

– A múlt héten, amikor Szolnokon, a megyei ápolók napját ünnepeltük, kerestem a tekintetemmel a karcagiakat. Nagyon jóérzés volt a közönség soraiban látni a Kátai Gábor Kórházból érkezett ápolókat és még jobb volt, amiket kitüntetést vehettek át- mondta az elnök, aki beszédében arról szólt milyen jóérzés együtt érezni azokkal, akik különlegeset tudnak nyújtani szakmájukban és ennek a városnak a jó hírnevét viszik. Akármikor kell a kórházba jönnünk, azt tapasztalom, az itt dolgozók kedvesek. Nagyon fontos az egészségügyben a fejlett technika, de legalább annyira vagy még fontosabb a hozzáértő személyzet, dolgozó. Nemcsak a szakmai tudásuk, az empátia érzékük is fontos. Ha értő kezek egy megnyugtató mondattal azt mondják, minden rendben van, ez is sokat tesz a gyógyulásunkért. Önök olyan hivatást választottak, amelyek embert próbálóak. Szeretném megköszönni az eddig elvégezett és a jövőbeni magas szintű szakmai munkájukat is – hangsúlyozta az elnök.

– “Vannak emberek, akik megszállottan mások megmentésére teszik fel az idejüket, energiájukat és néha méltóságukat is. Életük a bátorság és az önfeláldozás példája.” ezzel a Nógrádi Gergely gondolatokkal kezdte beszédét Nagyné László Erzsébet főigazgató. Jól tudjuk, hogy a befektetés az oktatásba, az egészségügyi ellátásba mind-mind javítja az egészségi kimeneteleket. Azt is tudjuk, hogy az egészség érték, tehát az egészség fejlesztése és védelme központi fontosságú feladat.

Az Ápolók napján, gondoljunk azokra az ápolókra, Rátok, akik hivatásuknak élve, emberségből, szeretetből, nagy türelemmel és odafigyeléssel segítitek beteg embertársainkat. Ápolók nélkül nem létezik gyógyítás. Az orvosokkal együtt olyan csapatot alkotnak, amely sikerre vihet egy-egy esetet. Hiába áll egy jól felkészült orvos a műtőasztal mellé, ha nincs mellette olyan egészségügyi dolgozó, aki segítené őt. Ápolónak lenni az egyik legszebb hivatás, de egyben az egyik legnehezebb is.

Együttérzésükre, bátorításukra minden betegnek szüksége van, ugyanakkor nagy szakmai tapasztalatukkal az orvosok nélkülözhetetlen segítői is egyben. Hiszen értünk dolgoznak Ők/Ti, az ápolók, akik egész életükön át bennünket, embereket szolgálnak. Ők/Ti vagytok azok, akik példakánt állhattok a jövő ápoló generációja előtt, hiszen szakmai tudásotokról és empátiátokról adtok tanúbizonyságot nap mint nap a betegágyak mellett – mondta a kórházvezető, aki Gyulasi Györgyi: Köszönöm, hogy vagy című verséből egy idézettel zárta szavait:

“Köszönöm, hogy nehéz óráimban mellettem állsz,
fájdalmam, lázam enyhíted.
Köszönöm, hogy nagy ünnepek napján is velem vagy,
ilyenkor családod nélküled ünnepel.
Ne haragudj ha néha bántó szó hagyja el ajkam,
ezt a félelem, a fájdalom teszi,
s mivel te vagy mellettem ezt csak veled tehetem.
Ha végsőt üt az óra csak te vagy
ki ágyam fölött halk imát rebeg, a hosszú útra indít.
Utolsó elhaló sóhajommal suttogom
köszönöm, hogy itt vagy velem.”

A köszöntő után Elismerő Oklevelet adott át Kovács Sándor, Nagyné László Erzsébet, Kabai Annamária és Molnár Pál képviselő Fazekas Lajosné vezető asszisztens részére kiemelkedő közösségi munkájáért, Horváthné Tóth Katalin ápolónő részére kiemelkedő tudományos munkájáért, Kovácsné Oszláncki Judit ápolónő részére kiemelkedő szakmai munkájáért.

(infoKarcag)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Elindult a téli ellenőrzés az élelmiszerláncban

December 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. A kéthetes periódusban a vizsgálatok fókuszában

Tovább »