Anyagi káros baleset Pusztamonostorán

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem történt, a rendőrök öt anyagi káros balesetben intézkedtek.

Pusztamonostor belterületén, a Széchenyi úton 2017. március 12-én 10 óra 40 perc körül történt anyagi kárral járó baleset, amelyet a sértett csak másnap jelentett a hatóság felé. Az asszony elmondta, hogy az adott útszakaszon haladt személygépkocsijával, amikor egy nagy gödörbe hajtott, így szenvedett balesetet. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy ismeretlen az út szélére nyolc, különböző mélységű gödröt ásott. A Jászberényi Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, amelynek során a rendőrök rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Kérjük a közlekedőket, hogy körültekintően, figyelmesen és óvatosan vezessenek!

 

police.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights