A fejlesztésekről tárgyalt Tuzson Bence Szolnokon

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Szolnokon. (Kép: iSzolnok)

A Modern Városok Program szolnoki fejlesztéseiről tájékozódott Tuzson Bence kommunikációért felelős államtitkár Szolnokon. A politikust fogadta Szalay Ferenc polgármester, valamint dr. Kállai Mária kormánymegbízott is.

A polgármesterrel folytatott tárgyalásokon áttekintették a felek, hogy miként állnak a Véső úti fejlesztés, a kikötő építésének, a Művésztelep felújításának, valamint a két strand átépítésének előkészítése. Tuzson Bence ezt követően dr. Bene Ildikóval, Szolnok parlamenti képviselőjével együtt a Fiumei úti általános iskolába ment, ahol, mint mondta, az oktatást érintő kormányzati döntések tapasztalatai iránt érdeklődött.

Az államtitkár egy ebédet is elfogyasztott a diákokkal, ha már az új előírások szerint működő menzáról is tárgyalt az iskola vezetésével.

(iSzolnok)