A Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium idén is csatlakozott a Wass Albert-maratonhoz.
A rendezvény alapvető célja, hogy egyre több emberhez eljuttassák az évtizedekig elhallgatott, ma már egyre népszerűbb erdélyi magyar író és költő gondolatait. A felolvasáson pénteken este Nagy Éva igazgatóhelyettestől saját erdélyi élményeivel kiegészített képes ismertetőt hallgattak meg a jelenlévők Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költőről.
Ezután a gimnázium vállalkozó diákjai szavalóversenyen vettek részt. A zsűri – Szathmári Lajosné, Rideg István, Tóth Barna – értékelése után pedig éjfélig felolvasást tartottak Wass Albert mellett Reményik Sándor, Kányádi Sándor, Dsida Jenő, Sütő András, Tamási Áron műveiből. A karcagi helyszínnel egy időben 59 felvidéki, erdélyi településen egészen Los Angelesig hangzottak el gondolatok Wass Albertről. A karcagi felolvasáson részt vett Kovács Szilvia alpolgármester, dr. Nagyné Serfőző Éva, az iskola vezetője és Szentesi Lajos főgondok is.
(infoKarcag)