Az nem kétséges, hogy ismét győzünk a labancok fölött, az már azonban igenis kérdés, hogy a folyó és az idő engedi-e a Tisza partján megrendezni az emlékező-tisztelgő hadijátékot.

Ott lenne ugyanis kényelmes helye  a tizenkét lónak és lovasának, a száznyolcvan hagyományőrző (köztük persze labancok is!) katonának, a hét ágyúnak és a számolatlan puskának. Ha azonban mély lesz a talaj a Tisza Szálló előtt az ártéren, akkor a Kossuth téren dörögnek majd a fegyverek a negyvennyolcas szabadságharc híres, a negyvenkilences tavaszi hadjárat fontos csatáját fölidézendő.

Az az igazság – beszélt a történelemről Udovecz György hagyományőrző ezredes -, hogy mi csak egy szűk kis részét tudjuk megeleveníteni az akkor hadi mozgásoknak, hiszen ez a csata nem csak városban zajlott, hanem például Cibakháza környékén kezdődött, csattogtak a kardok a malomszögben, de Abonynál is volt eseménye és még számos pontján a városnak, a város határának. Nem áll módunkban azonban a teljes csatának a képét újra rajzolni, hiszen az erőinknél lényegesen több embert, fölszerelést és persze hozzá szükséges forintokat igényelne.

Damjanich tábornok sikeréhez kellett Vécsey gróf Szandaszőlős felől érkező színlelt támadása, kellett a mintegy ezer szolnoki hadfi ereje, ami a sereghez csatlakozott. Rájuk, a hősökre, a nagyszerű szabadságharcra emlékeznek március elején a szolnokiak azzal, hogy a Zagyva-Tisza torkolatában befejeződött és császáriak között mindig is katasztrófaként emlegetett magyar győzelmet hadijátékkal teszik élményszerűvé, átélhetővé.

(iSzolnok)