Lakosságmegtartó erővé válhatna az identitástudat

A Jász-Nagykun-­Szolnok Megyei Önkormányzat szervezésében, a Belügyminisztérium szakmai iránymutatása szerint kezdődött nemrégiben az a kutatássorozat, melynek keretében megyénkben vizsgálják, hogy a jászkun identitástudat erősítése mennyiben szolgálhatja a térség lakosságmegtartó erejének növekedését – írja az Új Néplap.

A Megyei jogú városok – megyék és települések együttműködése elnevezésű programsorozat egy szolnoki egyeztetéssel indult, amit a járásokban folytatott work­shopok követnek. Ezek közül az elsőt szerdán délután Jászberényben, a városházán tartották meg.
Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy rövidesen egymilliárd forint értékű pályázati keretet nyit meg a megyei önkormányzat, melynek hetven százalékát közvetlenül a járási együttműködési programokra használhatnak majd fel az érintettek a tervek szerint.

A résztvevőket dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere is köszöntötte a rendezvény elején, a minisztérium képviseletében pedig Polyák Teréz, a projekt szakmai vezetője ismertette az országosan, pontosabban nyolc megyében elindult program fontos szakmai hátterét.