Karcagon az ország egyik legnagyobb, leginkább szabályokat követő, legkiegyensúlyozottabban működő vadásztársasága van – írta az infoKarcag.
A Szentannai Sámuel Középiskolában tartotta idei vadászbálját szombaton esete Karcagi Nagykun Vadásztársaság. A megjelent vadászokat, jeles vadgazdálkodási, erdőmérnök szakembereket és vezetőket – köztük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, Dégi Zoltánt, a NEFAG Zrt. vezérigazgatóját, dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert – Hubai Imre Csaba, a vadásztársaság elnöke köszöntötte.
– Társaságunk jogelődje 1874-ben alakult, és amit a az alapítók az akkori alapszabályban rögzítettek, már a mostanában elfogadott vadásztörvénynek is az alapja volt. Eszerint dolgoztunk mindig. Társaságunk a következő 20 évre megerősítette a bérleti jogát, így a vadászati jogunkat fenntartva tovább tudjuk vinni őseink hagyományait, a múltat és a jelent és a jövőt egybe tudjuk tartani. A mai bálunk jótékony célú, a bevételt a vadállomány takarmányozására fordítjuk – sorolta a társaság elnöke.
– Karcagon az ország egyik legnagyobb, leginkább szabályokat követő, legkiegyensúlyozottabban működő vadásztársaság van. Erre a 143 éves társaságra büszkék lehetünk, és jó alap a jövőre nézve is a működésük, hiszen 20 évre elnyerték a vadászati jogot, hogy tovább folytassák a tervszerű vadgazdálkodást – mondta megnyitójában dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A köszöntők után a Kürtkvartett vadász zenét játszott, Házi Róbert és Szűcs Attila pedig népszerű operett dallamokat énekelt a vendégeknek.
(infoKarcag)