Új rekordok a Városi Terematlétika Bajnokságon

Ezúttal is megszervezték Tiszafüreden, az év végén hagyományos Városi Terematlétika Bajnokságot. A sporteseményre 2016. december 29-én került sor a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban.

A kialakult gyakorlat alapján, a jelentkezőket hét korcsoportba osztották, illetve nemek szerint is külön választották a versenyzőket. Érdekesség, hogy idén ovisok is jelentkeztek.

A rendezvényt Tiszafüred Város Önkormányzata mellett helyi vállalkozások és civil szervezetek is támogatták, a szervezési feladatokat a sportcsarnok munkatársai és testnevelő tanárok végezték. Idén 135 fő mérette meg magát, 83 lány és 52 fiú próbálta megdönteni az évekkel korábban felállított rekordokat. Minden versenyzőnek teljesítenie kellett a harminc méteres síkfutást, a távolugrást, a medicinlabda dobást, illetve négy magasabb korcsoportban a magasugrást. Külön izgalmat jelentett, hogy sikerül-e valakinek megjavítani az egyes versenyszámokban eddig elért eredményeket. Most Dékány László és Bárdos Balázs négy korábbi egyéni csúcsot adott át a múltnak. Dékány László 30 méteres síkfutásban, 4,25 mp-es idejével állított fel új csúcsot a VII. korcsoportban. A 15-18 éveseket tömörítő V. kategóriában Bárdos Balázs bizonyult a legjobbnak, teljesítményével maradandót alkotott. Övé az eddig elért legjobb eredmény 30 m-s síkfutásban 3,87 mp-el, továbbá helyből távol-, és magasugrásban. Előbbiben 313 cm, utóbbiban 195 cm-el tartja a csúcsot.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights