Műfüves labdarúgópálya épül Tomajmonostorán

Egy nyertes pályázatnak köszönhetően, nemrégiben lehetőség nyílt egy korszerű műfüves labdarúgópálya kialakítására Tomajmonostorán.

Ahogy arról a Tisza-tó Rádió korábban beszámolt, a helyi képviselő-testület törekszik rá, hogy jelentős mértékben javítsa a labdarúgás körülményeit a községben, valamint elősegítse a fiatalok mozgásigényének minőségi kiszolgálását.
– Közel 20 millió forintot nyert a település egy műfüves focipálya létrehozására, egy, a Belügyminisztériumhoz júniusban benyújtott pályázaton – mondta el Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere. A településvezető felidézte: évekkel korábban a községben kialakítottak egy mini arénát, műfüves pályát az óvodások számára.

Az akkori beruházás értéke mintegy nyolcmillió forint volt, amiből közel hárommillió önerőt biztosított az önkormányzat. Mint hangsúlyozta, elkötelezettek a labdarúgó utánpótlás-nevelés terén, ezért a közeljövőben tervezik Tomajmonostorán először egy labdarúgó utánpótláscsapat felállítását, majd később egy felnőtt csapat indítását. Fazekas Szabolcs hozzátette, 30 éve nincs szervezett labdarúgás a településen, ezen pedig szeretnének változtatni.

Az Új Néplap úgy értesült, hogy az iskola udvarán épülhet meg a műfüves pálya.