A doni katasztrófa, a II. Magyar Hadsereg katonáinak helytállására és a több mint 400 karcagi áldozatra emlékeztünk január 15-én kegyeleti istentisztelet keretében.
A református templomban Fazakas Márk lelkész hirdetett igét, s emlékezett meg a Don-kanyarban vívott harcokról, a magyar hadtörténelem legszomorúbb történetéről, amikor a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben.
Külön megemlékezett azokról az apákról, akik a szeretett gyermekeik, családjuk, későbbi biztonságáért indultak harcba, de nem tértek vissza.
Az istentisztelet után az emlékezők átsétáltak Györfi Sándor szobrászművész Kun Piéta című, II. világháborús emlékművéhez, ahol Nt. Koncz Tibor elnök-lelkész szólt az emlékezőkhöz, majd a város vezetői – Gyurcsek János és Kovács Szilvia alpolgármesterek és Rózsa Sándor jegyző – helyezték el az emlékezés koszorúját, s a jelenlévők mécseseket gyújtottak a Don-kanyarban elvesztett szeretteik emlékére.
(infoKarcag)