Idén is gyérítik majd a törpeharcsa-állományt Tisza-tó szerte – közölte oldalán a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.
Mint ismert, a Tisza-tó halállományára a törpeharcsa- és busaállomány mértéktelen túlszaporodása jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést. Olyan folyamat ez, amely ellen fellépni nemcsak törvény által előírt kötelesség, hanem jól felfogott horgászati érdek is.
A tiszafüredi öblözetben egy, a feltételeknek megfelelő vállalkozó fogja gyéríteni a törpeharcsa-állományt, törpés csapdákkal. A vállalkozókkal kötött szerződésekben a halászathoz használható eszközök számát és méretét rögzítik, valamint azt is, hogy a halász a munka megkezdése előtt legalább egy nappal köteles bejelenteni a halászat helyét és idejét, valamint GPS-koordinátákkal megadni a zsákmány kirakásának és elszállításának a helyét. Az említett adatok ismeretében bármelyik horgász meggyőződhet majd arról, hogy kizárólag szelektáló halászat történik. Erről a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. honlapján folyamatos tájékoztatást ígérnek. Kérik a horgászok megértését és bizalmát!