Hiányoznak az uniós beruházások az építőiparnak

Úgy általában véve országosan elmondható ez a tendencia. A szakemberek bizakodóan néznek a 2017-es év elé. Önkormányzatok és vállalkozások egyaránt az EU-s pályázatok elbírálását várják.

– Hiányoztak a nagyobb beruházások, kisebb lakossági megrendelések és a saját beruházások adták az építőipari munka jelentős részét a Tisza-tó körül – összegezte a 2016-os évet a Tisza-tó Rádiónak Józsa Béla, a Józsa Építőipari Kft, ügyvezető-tulajdonosa. Megjegyezte, a nagyobb volumenű megbízásokat már 2016 második felére az őszi-téli időszakra várták, azonban ezek – a késedelmes elbírálás miatt – 2017-re csúsztak át.

A térség legnagyobb építőipari cégének vezetője elmondta, hogy 2016-ban a legnagyobb feladatuk a stabil működés és a szakképzett munkaerő megtartása volt. Hogy ez sikerüljön, a cég telephelyén és a város több pontján is folynak építkezések – utalt rá a szakember. Példaként említette az új társasházat és új raktárépületeket. „Talpon maradtunk” – fogalmazott Józsa Béla.