Fejlesztő játékok és kézműves délutánok a Tiszafüredi Óvodákban

Eredményes évet zártak a Tiszafüredi Óvodák, szeptemberben 6 csoporttal indultak. A tagóvodák alapítványa önkormányzati támogatást nyert, melyből csoportszobai fejlesztő játékokat tudtak beszerezni – értesült a Tisza-tó Rádió.

– 2016-ban hagyományos programjaink sikeres megszervezésével, lebonyolításával a kitűzött feladatainkat, terveinket eredményesen sikerült megvalósítani – mondta el a Tisza-tavi Hírek kérdésére Muliter Szilvia intézményvezető. Hozzátette: mindkét tagóvoda alapítványa 200-200 ezer forint támogatást kapott Tiszafüred Város Önkormányzatától a civil szervezetek számára kiírt pályázati keretből. A támogatást a Nyitnikék tagóvodában csoportszobai fejlesztő játékok beszerzésére, a Cseperedő tagóvodában ünnepkörökhöz kapcsolódó kézműves délutánok szervezéséhez kapták az alapítványok.

A Tiszafüredi Óvodák vezetője kitért az aktuális nevelési év első felére. Elmondta, 6 óvodai csoportban kezdték meg a munkát szeptemberben. A vegyes életkorú csoportokban 20-24 kisgyermek jár. – Tartalmas első félévet tudhatunk magunk mögött – jegyezte meg. 2016-ban megszervezte mindkét tagóvoda alapítványa az alapítványi bálját, de a kicsik örömére nem maradhatott el a farsangi mulatság sem. A nagycsoportosok előadást hallhattak a szelektív hulladékgyűjtésről. Egyben mini gyűjtőszigeteket is kaptak a tagóvodák az NHSZ Tiszától, amelyeket azóta is rendszeresen használnak.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Csak a gyertya égjen, ne az otthonunk!

Advent idején és karácsonykor megemelkedik a lakástüzek száma, naponta átlagosan huszonöt otthon gyullad ki ilyenkor- írja oldalán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság. A fő veszélyforrások közé tartozik

Tovább »