Veszélyben Abádi Benedek szobrának felállítása Szalókon

Veszélybe került Abádi Benedek szobrának felállítása Szalókon – írta az Evangélikus Élet című magazin.

Mint ismeretes, Abádszalók Város Önkormányzata abból az alkalomból, hogy nagy szülöttjének születési dátuma egybeesik a reformáció kezdetének ötszázadik jubileumával, kezdeményezte Abádi Benedek, a neves nyomdász és prédikátor egész alakos szobrának felállítását. Ehhez megnyerte a protestáns egyházak támogatását, így a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az elmúlt évre – pályázati úton – mintegy hétmillió forintos keretet biztosított a kivitelezésre.

A szobor látványterve. Illusztráció (Kép: Evangélikus.hu)
A szobor látványterve. Illusztráció (Kép: Evangélikus.hu)

Időközben azonban sajnálatos helyzet állt elő: a három pályázó közül a nyertes, Fritz Mihály nem tudta vállalni a munkát, ezért visszalépett, ezután az NKA a szabályaira hivatkozva visszavonta támogatást, új pályázat benyújtását írva elő. A város ennek eleget tett, de a kulturális alap eddig elodázta a döntést, és amitől tartani lehetett, bekövetkezett: a megváltozott körülmények miatt többé nem lehet a visszautaltatott összeg újbóli kiutalására számítani.

A lap úgy tudja, hiába kérte a város önkormányzata, hogy az ügy sürgősségére tekintettel adják a megbízást a pályázaton második helyet elért Kalmár Márton szobrászművésznek, a Nemzeti Kulturális Alap hajthatatlannak bizonyult.