Vasvillával fenyegette meg a kisbolt vásárlóját

A Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki egy reggel az egyik helyi kiskereskedésben kiabált, majd egy egyméteres fa keverőkanállal, végül pedig egy vasvillával támadt az egyik vásárlóra.

A megalapozott gyanú szerint a férfi, a későbbi gyanúsított minap reggel gyógyszerektől bódult állapotban ment be a fegyverneki Szent Erzsébet úton működő kiskereskedésbe, ahol szidalmazni kezdte az egyik férfi vásárlót, a későbbi sértettet. Ezután mindketten kimentek a bolt nyitott udvarára, ahol a gyanúsított magához vett egy a kereskedés udvarán talált 104 centi hosszú fa keverőkanalat, amivel a sértett fejére akart ütni, de az ütést a sértett a karjával hárította. A gyanúsított ezt látva a keverőkanalat a földre dobta, és az udvar végébe ment, ahol magához vett egy 32 centi ághosszúságú vasvillát. A sértett ezt látva a földről felvette a fa keverőkanalat. A gyanúsított visszament a sértetthez, és a vasvillával többször a feje irányába szúrt, de a szúrásokat a sértettnek a fa keverőkanállal sikerült hárítania. A gyanúsítottat végül a bolt dolgozói fogták le a rendőrség kiérkezéséig.

A cselekmény alkalmasnak látszik felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására. A bíróság ítélte meg, hogy a férfi szabadlábon maradása esetén elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől és attól is tartani kell, hogy újabb bűncselekményt követne el. A bíróság végzése nem jogerős, így a kérdésben az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék határoz majd. Addig azonban a férfi fogva tartják.