Erős támadósor és stabil védelem jellemezte ősszel a Tiszafüredet. A TVSE volt az őszi szezonfélben a Megye I. egyik legjobban védekező és támadó labdarúgócsapata. A címvédő 15 mérkőzésen mindössze 13 gólt kapott, augusztus óta nyolc mérkőzésen maradt érintetlen a Gerhát Dávid őrizte háló.
A TVSE támadósora is ott van a legjobbak között. Az Angyal Csaba, Bozsó László és Pesti Zoltán fémjelezte szekció szerezte a csapat találatainak döntő többségét. A címvédő 38 góllal terhelte ellenfelei kapuját, a stabil védekezéssel kiegészülve ez egy 25-ös gólkülönbséget eredményezett, mely a legjobb ilyen mutató volt ősszel a Megye I-ben.
A csapat legeredményesebb játékosai voltak 6 góllal Pesti, 8 találattal Bozsó, míg Angyal 14-szer vette be a vendégkaput, ezzel a bajnokság góllövő listája élén találjuk, hármas holtversenyben a Jászfényszaru és a Karcag gólvágóival. Legnagyobb arányú győzelmét Kunszentmárton ellen idegenben aratta a csapat, ahol 5:0 arányban tudtak nyerni. Egyetlen vereségét Jánoshida ellen szenvedte el a gárda, 3:1-re kaptak ki akkor.
A címvédő TVSE pozitív kilátással, 12 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel a bajnokság éléről várja a megyei élvonal tavaszi folytatását. Dorcsák Zoltán csapatára nehéz idény vár, a rangadók nagy részét idegenben kell megvívniuk.