A közel jövőben több út is megújulhat Tiszafüreden, továbbá 2017-ben pont kerül az elöregedett szennyvízcsatorna-hálózat okozta útbeszakadás-sorozat végére. A napokban 400 millió forintos kormányzati támogatást nyert a Tisza-tó fővárosa.
– Előttünk a Város, mögöttünk a Kormány! 400 millió Ft támogatást kap Tiszafüred – jelentette be a hírt Ujvári Imre Tiszafüred polgármestere a közösségi oldalon. Úgy folytatta: „ez a támogatás a 2014 óta kialakult összefogás, a sok befektetett munka eredménye, tehát a tiszafüredi emberek közös sikere”.
Felidézte, hogy működésre decemberben már kapott Tiszafüred 33 millió forint rendkívüli önkormányzati támogatást. A kormány december 22-i határozatában pedig további 400 millió forint támogatásról döntöttek Tiszafüred vonatkozásában. Ez utóbbi lehetőséget nyújt a Fő út -Arany János út – Csillag utca- Igari út vonalon közel 2 km-es szakaszon húzódó régi szennyvízvezeték cseréjére és az úttest helyreállítására. Ujvári Imre hozzátette, amellett, hogy ezek az utak megújulnak, további utcák javítása is tervben van.
A fideszes városvezető közleményében kiemelte, hogy 2015 óta összesen 526 millió forintot kapott Tiszafüred a rendkívül veszélyes, évtizedes szennyvízprobléma elhárítására. Bizakodva várják a TOP-os pályázatok bírálatát is, amely további 3 milliárdos fejlesztés megvalósítását tenné lehetővé. Megköszönte a közbenjárást Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, a térség országgyűlési képviselőjének, valamint a támogató döntést Varga Mihály nemzetgazdasági- és Pintér Sándor belügyminiszternek.