A település infrastruktúrájának további fejlesztésére használták fel azt az összeget Jánoshidán, amit a szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztését követően megpályázott az önkormányzat – írta az Új Néplap.
A település szennyvízelvezető csatornahálózatának kiépítése 2014-ben megvalósult. A nagyléptékű, több mint másfél milliárd forint költséggel elkészült beruházás részeként nemcsak a hálózat kiépítésére volt lehetősége a községnek, hanem egy tisztítóművet is átadhattak Jánoshida határában. A fejlesztéshez a lakosság is hozzájárult, hiszen előtakarékossági formában összességében több mint 200 ezer forintot fizettek be hozzájárulásként.
Időközben a község vezetése pályázatot nyújtott be annak érdekében, hogy a beruházás költségeit teljes egészében uniós, illetve állami támogatásokból sikerüljön fedezni. Ez a törekvés várhatóan eredményesen zárul, igaz, a teljes pénzügyi elszámolás még nem ért véget, de a társulat arról határozott, hogy a lakosság számára a befizetések egy részét visszautalja. A lap úgy tudja, hogy több mint 90 ezer forintot meg is kaptak az ingatlantulajdonosok.
A fennmaradó összeget a helyi úthálózat helyreállítására használták fel, ami teljesen érthető egy ilyen, nagy földmunkákat igénylő fejlesztést követően.