Egy széleskörű társadalmi konzultáció keretében projektötleteket gyűjtöttek Tiszafüreden az elmúlt hetekben. Kielemezték a város erősségeit és gyengeségeit, meghallgatták a felmerült igényeket és ötleteket – mondta a Tisza-tó Rádiónak nyilatkozva Ujvári Imre Tiszafüred polgármestere.
Interjújában kitért a közbeszédben TOP CLLD néven ismert pályázati lehetőségre. Elmondása szerint, az itt elérhető 500 millió forint egy fejlesztési csomagot jelent. Felállítottak egy projektszervezetet, mely itt helyben pályázatokat fog kiírni, ezeken helyi vállalkozások és civil szervezetek indulhatnak majd. A közelmúltban elindítottak egy széleskörű társadalmi konzultációt a vállalkozások és civil szervezetek körében, felmérték az igényeket, Tiszafüred gyengeségeit és erősségeit, továbbá projektötleteket gyűjtöttek.
Felidézte, hogy összesen 2,5 milliárd forint értékben nyújtott be pályázatot Tiszafüred. A múlt héten pedig közmeghallgatáson tájékoztatták a lakosságot a város anyagi helyzetéről, a következő évi költségvetés sarokszámairól, valamint a főbb irányvonalakról és pályázatokról.