Megszavazta a parlament az adócsökkentést!

Elfogadta a parlament hétfőn a bérmegállapodást megalapozó, a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – házszabálytól eltéréssel tárgyalt – előterjesztését 146 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés.

A törvény alapján a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke. Ugyanígy a vállalkozói szja is egységesen 9 százalék lesz. A szociális hozzájárulási adót és az egészségügyi hozzájárulás mértékét 2017-re a jelenlegi 27-ről 22, 2018-ra pedig 20 százalékra csökkenti a jogszabály, mint azt a novemberben aláírt, hat évre szóló bérmegállapodásban rögzítette a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal. Ez azt is tartalmazza: ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január 1-jével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.
Jövőre két százalékponttal, 16-ról 14 százalékra csökken a kiva, a kisvállalati adó mértéke, ami 2018-ban további 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik majd.Az adócsomag a bérmegállapodás érvényesítésén kívül több más ponton is változtat az adószabályokon.

Rögzítették például, hogy bármely ingatlan, illetve ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értékesítéséből származó jövedelem a szerzést követő ötödik évtől kezdve adómentessé válik. Korábban ez 15 év volt. Az adóalapba számító összeg évente csökken.

(Origo)

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights